Létrehozva: 2019.07.18.

Szörnyűségről jött hír: egy filmstúdióban haltak meg rengetegen Japánban

Az is kiderült, hogy gyújtogatás történt. Több mint harminc embert kórházban ápolnak, többük állapota válságos.

Legalább tizenkét ember meghalt a lángok között Kiotóban, egy filmstúdióban. Mint kiderült, gyújtogatás miatt tört ki a tűzvész csütörtökön. Több mint harminc embert kórházban ápolnak, többük állapota válságos - közölte a kiotói tűzoltóság.

A gyújtogatásban az elkövető is megsérült, őt szintén kórházba vitték - írja az MTI. A hatóságok értesülése szerint a tűz idején az épületben csaknem hetvenen voltak, ám a legtöbb embernek sikerült kimenekülnie. Hírügynökségek szemtanúkra hivatkozva arról számoltak be, hogy az épületből robbanásokat hallottak.

Beszámolók szerint a japán stúdióba egy férfi rontott be, és egyelőre ismeretlen folyadékot locsolt szét, majd meggyújtotta. A tűzben az elkövető is megsérült, őt szintén kórházba szállították.
  
    Az NHK japán televíziós csatorna több felvételt közölt a helyszínről, ezeken sűrű füst veszi körbe a stúdiót.
    A csatorna értesülései szerint az elkövető egy 41 éves férfi volt, aki tette elkövetésekor azt kiabálta: "Haljatok meg!". A hírt hivatalos források egyelőre nem erősítették meg, a rendőrség részéről csak azt közölték, hogy a gyújtogató jelenleg nincs kihallgatható állapotban.
    A Kyoto Animation nevű céget 1981-ben alapították, és számos, a fiatalok körében népszerű animációs film fűződik a nevéhez.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek