Létrehozva: 2017.09.29.

Szörnyű jövőképet vázolt fel a Nemzetközi Valutaalap tanulmánya

A Nemzetközi Valutalap most elõször hangsúlyozza a klímaváltozás várható hatásait konkrét számokkal. Az IMF szerint újra kell térképezni a Földet, várhatóan még az amerikaiaknak is új otthont kell keresniük maguknak.

A Nemzetközi Valutaalap olyan tanulmánnyal állt elő, ami finoman szólva sem ad okot a bizakodásra. A klímaváltozásnak ugyanis nem csak gazdasági következményei lesznek, hanem várhatóan eddig soha nem látott menekültáradatot is előidézhet. Ez pedig lényegében azt is jelenti, hogy újra kell térképezni majd a kontinenseket - írja a Welt.

Ehhez az egész világot érintő krízishez pedig nem is kell sok. Ha a Föld átlag hőmérséklete egy fokkal növekedni fog, akkor akár a világ összlakosságának a 60 százaléka is útra kelhetne.

Ha 2100-ra 85 centivel növekedne a tengerszint, akkor több mint négymillió, a partok közelében lévő embernek kellene a kontinensük belsőbb részeire költöznie. Egyes szakemberek szerint már túl késő megállítani ezt a folyamatot, de ez nem azt jelenti, hogy akkor már ölbe tett kézzel kellene figyelni az eseményeket. Politikai nyomás nélkül azonban semmit nem lehet tenni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút