Létrehozva: 2020.06.17.

Szörnyeteg: Maddie elrablója levágta a heréit egy kisfiúnak

Újabb hátborzongató esetet kötnek Maddie McCann feltételezett elrablójához.

Alig egy nappal azután, hogy a német ügyészség levélben közölte a 2007-ben Portugáliában eltűnt Madeleine McCann szüleivel, hogy kislányuk meghalt, az ügyben első számú gyanúsítottként jelenleg is őrizetben lévő Christian Brückner neve újabb hátborzongató bűncselekmény kapcsán került elő.

A Frankfurter Neuer Presse szerint a hatóságok vizsgálják, hogy Brücknernek köze lehet-e Tristan Brübach meggyilkolásához. A 13 éves fiú megcsonkított holttestét 1998-ban találták meg Frankfurt külterületén a Liederbach patak alagútjánál.

Brübachot a halottkém szerint megverték, megfojtották és elvágták a torkát, majd megcsonkították. A brutálisan agyonvert kisfiú nemi szervét levágták, de a fenekéből és a combjából is hiányzott egy darab.

A gyilkos fegyvert megtalálták a helyszín közelében, ám az eltávolított testrészeket nem, és a nyomozás, illetve a pénzbeli jutalom se volt elég ahhoz, hogy az azóta eltelt 22 évben elfogják Brübach gyilkosát.

Az akkori nyomozati iratokban az áll, hogy három szemtanú is látta messziről a gyilkosságot, és ezeket újravizsgálva az elkövető igencsak hasonlított a Maddie meggyilkolásával vádolt Brücknerre.

„Vizsgáljuk, hogy van-e kapcsolat a két eset között. Ez önmagában nem szokatlan dolog, hanem előírás. Az események sorozata és a Tristan-eset fantomképének arcfelismerő technológiából származó adatai mutatnak hasonlóságot” – idézi a német lap Noah Kruger főügyészt.

Tristan Brübach halála a mai napig megoldatlan ügy, így időről időre előkerülnek olyanok, akiket kapcsolatba hoznak a kisfiú brutális meggyilkolásával.

Az egyke Tristan 1998. március 26-án lógni akart az iskolából, ezért megkérdezte az apját, hogy elmehet-e az orvoshoz azzal az ürüggyel, hogy fáj a háta, ám az apja közölte, hogy menjen iskolába. A fiú így tett, de 9 órakor fogta magát, felállt és megkérdezte a tanárt, hogy elmehet-e az orvoshoz. A tanár elengedte.

Tristant utoljára a Frankfurt-Höchst vasútállomás előtti parkban látták életben, majd később néhány hazafelé igyekvő osztálytársa találta meg a holttestét egy gyalogos alagútban.

A tekintélyes bűnlajstrommal rendelkező 43 éves Christian Brückner nevét eddig legalább négy kisgyerek eltűnésével kötötték össze, akiknek az utóbbi 25 évben veszett nyomuk. 2004-ben Portugáliában Joana Cipriano mindössze 5 kilométerre tűnt el attól a helytől, ahol három évvel később a csupán négyéves Maddie. A hatóságok és a szülők hiába keresték az elmúlt 16 évben Joana-t, nem leltek a nyomára és az eltűnt gyerek mostohaapja most azt követeli a német rendőrségtől, hogy vegyék elő újra az ügyet és hallgassák ki Brücknert Joana ügyében is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrülten izgalmas kérdés, amely sorsdöntő a magyar fociválogatott életében

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?