Létrehozva: 2018.09.11.

Szomorú hírt kaptak az eltűnt Maddie szülei, ez mindent megváltoztat

A nyomozásra szánt összegbõl szinte alig maradt valami, már csak hetek kérdése, hogy leálljon a munka.

A Maddie McCann eltűnése miatt indított nyomozásnak három héten belül vége lehet. A szülők attól tartanak, hogy a keresés egyik percről a másikra befejeződik, mert a vizsgálatra adományozott összeg elfogy és nincsenek új nyomok sem - írja a Daily Mail.

A Grange-művelet eddig 11 millió fontba (csaknem 4 milliárd forintba) került, de ez a hónap végére elfogy. A nyomozás folytatására pedig a hatóságok még nem nyújtottak be új kérvényt.

A szülőkhöz közel álló forrás szerint Kate és Gerry McCann már átélték ezt korábban, amikor pénzhiány miatt leállt a nyomozás. A rendőrségnek nagyon hálásak az eddig elvégzett munkáért is, de reménykednek, hogy további adományok érkeznek és folytatódhat a keresés. A nyomozásra márciusban kapott pénzt a hivatal, de nem történt azóta sem döntő előrelépés.

2011 májusa óta a nyomozással összefüggésben 40 ezer dokumentumot fordítottak le portugálról és 8 csapat magándetektív is dolgozott az ügyön. Körülbelül 600 embert hallgattak ki a kislány eltűnése miatt Brazíliában, Indiában, Marokkóban, Paraguayban, egy német repülőgépen és egy új-zélandi bevásárlóközpontban is. A nyomozók szerint Maddie-t gyerekkereskedők, szexuális bűnözők vagy betörők rabolhatták el.

Madeleine McCann 2007 májusában tűnt el a portugáliai Praia da Luzból egy családi nyaralásról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?