Létrehozva: 2020.08.13.

Szomáliában engedélyezhetik a gyerekházasságot, több millió kislányt veszélyeztet egy törvénymódosítás

A kelet-afrikai ország brit nagykövete szerint a szomáliai képviselők az országuk lelkéről fognak döntést hozni hamarosan.

Szerző Gaál József

A szomáliai kormány olyan törvénymódosítást fogadhat el a közeljövőben, amely szülői belegyezéssel engedélyezné a gyerekházasságokat abban az esetben, ha gyermek nemi szervei eléggé érettek, tehát a lányoknál az első ovulációtól számítva – írja a Daily Mail internetes kiadása.

A Magyarországnál csaknem hétszer nagyobb, 15 millió lakossal rendelkező kelet-afrikai ország törvényhozása az úgynevezett „nemi közösüléshez kapcsolódó bűncselekményekről szóló törvényt” módosította úgy, hogy lehetőség nyíljon a gyerekek kényszerházasságára.

Az ENSZ szexuális erőszakkal foglalkozó különleges helyi képviselője, Pramila Patten szerint a törvénymódosítás jelentős visszaesést jelentene Szomália számára az erőszak elleni küzdelemben. Pramila felszólította az afrikai ország törvényhozását, hogy vonja vissza a törvénymódosító javaslatot, mert az nem csak a gyerekházasságokat legalizálna, hanem a szexuális erőszak áldozatainak védelmét is gyengítené.

Az ENSZ nyomására egyébként még 2013-ban fogadta el a szomáliai törvényhozás a fentebb említett „nemi közösüléshez kapcsolódó bűncselekményekről szóló törvényt.” Tavaly azonban parlament felsőháza, az úgynevezett Népi Gyűlés visszaküldte a törvényt az alsóháznak, hogy bizonyos részeket újrafogalmazzanak benne. A megreformált törvény a hét elején terjesztették fel ismét a Népi Gyűlésnek, és mint kiderült, kvázi legalizálnák a kényszerű gyerekházasságokat.

„Ez az új törvénytervezet minden eredményt romba döntene, amit eddig Szomáliában elértünk a gyermekházasságok visszaszorítása terén. Ez egy nagyon aggasztó példa lehet, amit a szomszédos országok is követhetnek, ha nem teszünk határozott lépéseket ellene” – fogalmazott Michelle Bachelet az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa.

A szomáliai brit nagykövet, Ben Feder szerint a szomáliai képviselők az országukról lelkéről, és a jövőbeli értékeikről fognak döntést hozni hamarosan.

Az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF adatai szerint napjainkban 650 millió olyan lány és nő él, akit még a 18. születésnapja előtt adtak férjhez az akarata ellenére. Globálisan pedig évente 12 millióra tehető a gyermekházasságok száma. A világon leginkább Afrika szubszaharai térségében növekszik a gyerekházasságok száma. Míg 25 éve minden hetedik, addig napjainkban minden harmadik ember gyerekként köt házasságot itt. Egy lány életére nagymértékben hatással van az, ha gyerekként adják férjhez. Etiópiában például a gyerekként házasodott fiatal nők többsége általában még húszéves kora előtt életet ad első gyermekének, sokan közülük pedig nem kapnak szakszerű ellátást terhességük utolsó szakaszában. Ezek a lányok emellett még az iskolából is jó eséllyel kimaradnak, így nem részesülhetnek megfelelő és minőségi oktatásban.

 

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

vg.hu

Nagyon durva megállapításra jutott az antibiotikumok hatását vizsgáló magyar kutató

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

astronet.hu

A Megértés angyala védelmez minket április 15. és 20. között

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban

KÜLFÖLD

„Jó fiúk voltak, nagyon intelligensek” - balesetet szenvedett az 5 egyetemi jó barát, hárman nem élték túl

KÜLFÖLD

Megszülte gyermekét, majd pár nappal később elhunyt a fiatal édesanya