Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.11.27.

Szívszorító: ezt mondta a fiú hidegvérrel meggyilkolt barátnőjének, amikor utoljára élve látta

A bíróság meghallgatta a halálra vert lány barátját, Bradley Kerchert, aki azt mondta a rendőrségnek: amikor utoljára élve látta, azt mondta neki, hogy szereti.

A 30 éves Shane Mays beismerte, hogy megölte 16 éves unokahúgát, mert „elvesztette az önuralmát„, de tagadja, hogy bármilyen szexuális indíttatásból cselekedett volna. A 16 éves Louise Smith-t többször megütötte, addig, míg a lány bele nem halt a sérüléseibe. A fiatal brutálisan összevert holttestét a brit havanti település melletti erdőben találták meg – írja a The Sun.

„Csütörtökön, az eltűnése előtti napon elbúcsúztam tőle, és elmondtam, hogy szeretem, majd megöleltem és megpusziltam. Ekkor láttam utoljára” - mondta megtörten tegnap a bíróságon a lány akkor 17 éves barátja, Bradley Kercher. A fiú, akivel Louise együtt volt egy évig, azt állítja, barátnője és Mays sokszor flörtöltek egymással. „Ahogy Louise beszélt Shaneről, olyan volt, mintha a nagybátyja kacérkodott volna vele. Ennek ellenére nem foglalkoztam vele, bemagyaráztam magamnak, hogy csak félreértem az egészet.„

Kercher akkor jött rá, hogy baj van, mikor barátnője nem reagált az üzenetekre. Ráadásul elmondása szerint a lány az eltűnése előtti napokban arra panaszkodott, hogy elege van abból, hogy a nagybátyjával és annak feleségével kell éljen, mert rosszul bánnak vele.

Mays tagadja, hogy meg akarta ölni Louiset annak ellenére, hogy a lány állcsontja teljesen levált a helyéről, testét pedig kegyetlen brutalitással megégették és megverték. Úgy tudni, a férfi elvesztette a fejét egy vita során, ekkor támadt rá a lányra. Egy farönkkel összetörte a koponyáját, majd később visszatért, hogy megpróbálja megsemmisíteni a testét, amit eltűnése után két héttel találtak meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve