Létrehozva: 2020.06.10.

Szívszaggató: egymás kezét szorítva vitte el a koronavírus az idős házaspárt

Mindenhova együtt mentek és mindent együtt csináltak.

71 éven át voltak házasok, majd öt nap különbséggel vesztették életüket a kórházban, a koronavírus miatt. Pat (91) és Ron Wood (94) egymás kezét fogva feküdtek a kórházban, még el nem kellett búcsúzniuk egymástól.

A férfi, miután visszatért szerelméhez a második világháború után, sikeres labdarúgó karrierbe fogott. Házasságuk során egyetlen egy lányuk született, Nikki Evans.

„Mindent együtt csináltak. A világjárvány idején otthonukban maradtak mégis elkapták a koronavírust, így együtt mentek kórházba is. Eredetileg a férfiakat és a nőket külön kórteremben látták el, de édesanyám ragaszkodott, hogy egymás mellett legyenek” – nyilatkozta megtörten gyászoló gyermekük.

A Worthingben élő párnak, miután megfertőződött a koronavírussal és kórházba szállították őket, sikerült elérniük, hogy egymás mellett feküdhessenek. Pat utolsó óráiban egymás kezét szorították, majd öt nappal később férje, Ron is követte.

Lányuk a The Argus oldalának elárulta, édesanyja 20-as éveiben ismerkedtek meg szülei, majd 1949. április 23-án összeházasodtak. Ronnak a szívfertőzése vetett véget a focikarrierjének. A pár viszont minden megpróbáltatás ellenére is együtt marad.

Patot és Ront együtt helyezték örök nyugalomra hétfőn.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mit tegyünk, ha őzgidával találkozunk a természetben?

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat