Létrehozva: 2020.12.26.

Szívmelengető történet tartja lázban az internetet

Ritka egymásra találás Zach hadnagyé és a kis Kailáé.

Nemcsak megmentette az abúzustól, de örök életére szóló otthont és családot adott egy bántalmazott kisgyereknek egy arizonai rendőr.

Brian Zach hadnagy és felesége, Cierra nemrég hivatalosan is a 4 éves Kaila szülei lettek.

Fotó: Twitter

A történetük még 2018-ra nyúlik vissza, amikor Zach őrmesterként a járőrökkel egy segélyhívásra a kis Kaila akkori lakhelyére indult. „Amíg jöttek a gyámügytől, én foglalkoztam vele. Színeztünk, beszélgettünk, próbáltam elterelni a figyelmét arról, amiről nem lehet. Később elvitték a kórházba, hogy segítséget kapjon, mert több fizikai sérülést is szenvedett” – mondta Zach a Good Morning Americának.

Miután hazament, már aznap este is mondta a feleségének, hogy szeretné, ha két saját gyermekük mellé örökbe fogadnák a kislányt.

Kailát aztán idén sikerült teljesen a nevükre venniük, családjuk pedig nem is lehetne boldogabb.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?