Létrehozva: 2020.06.10.

Szíven szúrva, egy fára felakasztva találtak rá a 8 hónapos kismamára

Még nem tudni, miért gyilkolhatták meg a várandós fiatal nőt.

Halálra szúrták, majd egy fára fellógatták a 8 hónapos terhes nőt Dél-Afrikában. A 28 éves Tshegofatso Pule múlt hét csütörtökön tűnt el, miután összevitatkozott barátjával johannesburgi külvárosi lakásukban.

A családja szerint, azóta soha többé nem jött haza, majd négy nap keresés után, kegyetlen módon meggyilkolva találtak rá.

A rendőrségi jelentés szerint a fiatal nőt szíven szúrta gyilkosa, majd azután akaszthatta fel a fára. Később az is kiderült, hogy a fiatal kismamát valószínűleg halála előtt megerőszakolták. Az ügyben gyilkosság miatt kezdett nyomozásba a hatóság.

Rokonai a Daily Mail oldalának elmondták, hogy miután Pule összeveszett családjával, barátjához indult, aki 15 percre lakik tőlük. De miután szerelmével is összekaptak, hazaindult. Ám családja szerint nem érkezett haza és soha többé nem látták, a hívásokra pedig nem reagált. Két nappal az eltűnése után családja bejelentést tett a rendőrségen, majd kiplakátolták a fényképével a környéket.

A fiatal nő megdöbbentő kivégzését követően a dél-afrikai miniszter szégyennek nevezte a történteket. A közösségi médiában is hamar felkapott téma lett Pule megölése. A #Justicefortshego címkével állnak ki a nő családja mellett és követelnek igazságszolgáltatást.

„Nem hagyhatjuk, hogy a nemi alapú erőszak normává váljon közösségünkben. Hány nőnek kell még meghalnia, hogy véget érjenek ezek a támadások? A gyerekeink félelemben élnek! A nőknek nem kellene megvédeni magukat a férfiak ellen. Joguk van biztonságban érezni magukat” – nyilatkozta a miniszterelnök asszony.

A hatóság emberei azt ígérték, meg fogják keresni a gyilkost, bár még egyelőre nem rendelkeznek egyetlen gyanúsítottal sem.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Gulyás Gergely: Épeszű ember nem tárja a nyilvánosság elé a feleségével folytatott beszélgetést

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?