Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.03.

Szívbe markoló: felelőtlen szülei miatt elvesztette mindkét lábát az 5 éves kisfiú

A kisfiút elvették a szülőktől, akiket végül börtönbe csuktak.

Még kisbaba volt Tony Hudgell, amikor borzalmas szülei miatt olyan súlyosan megsérült, hogy később amputálni kellett mindkét lábát. A felelőtlen szülőket börtönbe zárták, a kisfiút pedig örökbe fogadták.

Most, 5 évvel később a kisfiú új protéziseivel 10 kilométert sétált, ezzel is pénzt gyűjtve a brit ápolóknak, akik anno megmentették az életét. Példaképének tartotta ugyanis Tom Moore századost, aki szintén azért sétált járókeretével, hogy a koronavírus-járvány alatt segíthesse a kórházi dolgozókat.

Tony örökbe fogadó anyukája, Paula meghatódva mesélte el, mennyi erő lakozik az 5 éves kisfiúban.

„Amikor először láttam, azt mondták, nem fog sosem ülni, mászni, beszélni vagy járni. Mégis minden mérföldkövet elért. Semmi sem tudja megakadályozni, hogy véghez vigye, amit akar. Ha valamit el akar érni, akkor megtalálja a saját módját, és megcsinálja”- mesélte az asszony.

A kisfiú csak a közelmúltban kapta meg a lábprotéziseit, és éppen csak tanulgatott menni vele, amikor látta a tévében Tom kapitány adománygyűjtő akcióját. Ekkor anyukájához fordult és azt mondta: „én is meg tudom csinálni”.

A 10 km-es sétával sikerült 1,5 millió fontot gyűjtenie. A támogatói között volt egyébként Vilmos herceg és Katalin hercegné is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Figyelmeztet a rendőrség, ez az új átverés terjed!

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt