Létrehozva: 2021.06.08.

Szijjártó újabb utazási szabadságról adott hírt

Szerdától a beoltott szlovák és magyar állampolgárok szabadon utazhatnak a két ország között

Szerdától a koronavírus ellen beoltott szlovák és magyar állampolgárok szabadon utazhatnak a két ország között – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt írta: sokat tárgyalt az elmúlt hetekben szlovák kollégáival, hogy minél előbb tegyék lehetővé a beoltott emberek számára a szabad utazást egymás országaiba, hogy „újra egymásra találhassanak családok, baráti társaságok, közösségek”.

Kedd délután törekvéseiket siker koronázta, a szlovákok hivatalosan jelezték, hogy egyetértenek javaslatukkal, így szerdától szabadon utazhatnak a beoltottaknak a két ország között – közölte a miniszter.

A jövő héttől kezdve a beoltott magyar állampolgárok szabadon, teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak Ciprusra, függetlenül attól, milyen koronavírus elleni oltóanyaggal oltották be őket – mondta korábban a külgazdasági és külügyminiszter.

 

Szijjártó Péter elmondta: sokan tervezik, illetve terveznék a nyári szabadságukat, egyelőre azonban a világon „elég bonyolult az utazás”, sok ország még korlátozó intézkedéseket tart életben a világjárvány miatt. Hozzátette: néhány kivételtől eltekintve minden ország rosszabbul áll Magyarországnál az átoltottság tekintetében.

A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett rá, folyamatosan zajlanak a tárgyalások, amelyeknek az a célja, hogy a magyar emberek minél több országba elutazhassanak a védettségi igazolványukkal.

Sikerült egy újabb tárgyalást lezárni, Ciprussal meg tudtunk állapodni az oltási igazolások kölcsönös elismeréséről, így azok a magyar és ciprusi állampolgárok, akik be vannak oltva, szabadon, vagyis teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a két ország között – jelentette be.

Mint mondta, azoknak a magyar állampolgároknak, akik Ciprusra szeretnének utazni, utazásuk előtt legalább két nappal egy erre a célra létrehozott ciprusi online felületen kell regisztrálniuk. Fel kell tölteniük az oldalra a védettségi igazolványuk és az oltáskor kapott papíralapú igazolásnak az adatait. Erről egy visszaigazoló dokumentum érkezik, amit ki kell nyomtatniuk az utazóknak és ezzel tudnak beutazni Ciprusra, és ezzel tudják igénybe venni a beoltottak által igénybe vehető szolgáltatásokat. A miniszter jelezte: az összes technikai tudnivalót közzéteszik a konzuli szolgálat honlapján is.

Szijjártó Péter tudata azt is, hogy a megállapodás vasárnaptól érvényes.

tárgyalások eredménye alapján az alábbi országokba lehet korlátozásmentesen beutazni az oltottságot igazoló védettségi igazolvánnyal:

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

vg.hu

Szlovákia után újabb szövetségesre találhat a magyar kormány

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?