Létrehozva: 2022.01.23.

„Csak a lábujjáról ismertem fel az anyámat” – Élete szerelmének hitte, de szétzúzta a nő álmait

Az édesanya azt hitte, hogy élete szerelmét találta meg a férfiban, ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna.

Az angliai Hullban élő Helen Procter 2018-ban, 40 éves korában ismerkedett meg „álmai férfijával”, Burttel, pár évvel később azonban kapcsolatuk rendkívül tragikus fordulatot vett.

A pár már több mint két éve volt együtt, amikor egyik este úgy döntöttek, hogy megisznak valamit a környéken. Miután azonban hazaértek az iszogatásból, Burt hirtelen agresszívvá vált, egyszer csak megragadta Helent és teljes erőből a falhoz vágta, majd a már földön fekvő nőt ököllel számtalanszor arcon csapta.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

A legutolsó dolog, amire Helen emlékszik, mielőtt elájult volna, hogy kétségbeesve segítséget kért Burt idős édesanyjától, akit a házban ápoltak.

Az incidens után a nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az arca az ütések súlyától teljesen felismerhetetlenné vált. Miután értesítették a történtekről a lányát, Abbyt, azonnal az intenzív osztályon fekvő édesanyjához sietett, ám megpillantva őt, elszörnyedt.

Azt gondoltam, hogy ez nem lehet az anyám. Ha nem tudtom, hogy ő az, azt gondoltam volna, hogy rossz kórteremben vagyok. Egyetlen dolog volt, amiről felismertem, az elképesztően hosszú lábujjairól. Ez az egy dolog volt, ami még emlékeztetett engem arra, hogy milyen volt a támadás előtt” – mondta Abby a Mirror-nak.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Helen teljesen felismerhetetlenné vált a támadás után. A rendőrök az eset kivizsgálása során azt mondták, ennyire durva bántalmazást még soha nem láttak.

„Mi úgy láttuk, hogy anya boldog és jó a kapcsolata Burt-tel. Soha nem gondoltuk volna, hogy ilyen szörnyűség történhet vele. Azóta azonban sajnos kiderült, hogy nem anya volt az egyetlen áldozat, mert Burt más nőket is bántalmazott előtte” – mesélte a lány majd hozzátette:

„Soha nem fogom megbocsátani neki, amit tett és remélem, hogy megkapja majd a méltó büntetését, az én anyám azonban már soha nem lesz a régi, örökre az arcán fogja viselni ”élete szerelmének„ a nyomait” – mondta szomorúan Abby.

Az ügyben most zajlik a tárgyalás és ha a férfit bűnösnek találják, akkor legalább 15 évig rács mögött marad.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt