Létrehozva: 2021.06.11.

Szerelme után halt a háromgyerekes édesanya és 5 hónapos kisfia

Egymás után érték a borzalmas sorscsapások a családot. Két kisgyermek árván maradt a szerelmesek halála után. Az édesanya karjai között halt meg kisfia.

Egy 23 éves anya és 5 hónapos kisfia a hétvégén autóbalesetben vesztette életét, két hónappal azután, hogy a családnak egy másik tragikus halálesetet is el kellett szenvednie.

Jasmine Amesquitát és kisfiát, Ragnar Segoviát vasárnap délután a kaliforniai Apple Valleyben történt autóbaleset helyszínén halottnak nyilvánították.

Fotó: pixabay.com

Az ütközés idején ők ketten egy Toyota Corollában utaztak egy 24 éves férfi sofőrrel, egy 4 éves és két 2 éves kisfiúval együtt. A sofőr súlyos sérüléseket szenvedett, és kórházba szállították, míg a másik jármű 49 éves női vezetője csak könnyebb sérüléseket szenvedett – írja a Bors.

A család GoFundMe-oldalán közzétett leírásban egy rokon azt írta, hogy a tragédia nem sokkal azután történt, hogy Christian Segovia, Jasmine gyermekeinek apja az év elején elhunyt.

„Ez nagyon nehéz a családunknak, hiszen alig két hónapja kellett eltemetnünk Jasmine 3 drága kisfiának apját, most pedig őt és a kis Ragnart. Jazzy két kisfiút hagyott hátra, a kis Christian-t (4) és Logan-t (3). Köszönjük és Isten áldjon benneteket” – írta Jasmine nővére az adománygyűjtő oldalon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izraeli rakéta csapást mért Iránra

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút