Létrehozva: 2020.05.10.

Szerbiában meghaladta a tízezret az igazolt fertőzöttek száma

Szerbiában elérte a tízezret az igazolt fertőzöttek száma, Montenegróban viszont napok óta egyetlen új esetet sem vettek nyilvántartásba, és a nyugat-balkáni országok többségében átlagosan 10-20 új fertőzöttet regisztrálnak naponta.

Szerbiában szombatról vasárnapra 9943-ról 10 032-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Járványügyi szakemberek szerint a nyár közepéig még elszórtan lesznek új fertőzöttek, ám nagyobb számú új megbetegedésre nem kell számítani, késő ősszel viszont várhatóan újra megjelenik a vírus, úgyhogy nem szabad szem elől téveszteni az elővigyázatossági intézkedéseket a közeljövőben sem.

Koszovóban az utóbbi 24 órában 862-ről 870-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. A központi bank adatai szerint mintegy 45 ezren éltek a vállalati és személyi hitelek felajánlott három hónapos törlesztési moratóriumának lehetőségével, így összesen 1,3 milliárd euró (454,4 milliárd forint) értékű hiteltörlesztés várja a május végét.

Fotó: shutterstock

Észak-Macedóniában egy nap alatt 1586-ról 1622-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. A helyi sajtó értesülése szerint a kormány vasárnap dönt arról, hogy hétfőtől megnyitják-e a bevásárlóközpontokat és a vendéglátóhelyeket, de meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a sajtó úgy értesült, hogy egyelőre nem lehet újabb enyhítésekre számítani, a korlátozó intézkedések zöme hatályban marad.

Montenegróban négy napja nem jelentettek új esetet, a fertőzöttek száma 324. Az Adria-parti ország a tervek szerint július elsején nyitja meg az idei idegenforgalmi szezont, és „koronavírus-mentes övezetként” akarja vonzani a turistákat. Az illetékesek szerint távolabbi országokból nem valószínű, hogy érkeznek utazók, ám a szomszédos országok turistái még megmenthetik a szezont, az sem zárható ki azonban, hogy bizonyos országokból, ahol alacsony a fertőzöttek száma – például Németországból, Csehországból, Szlovéniából, Szlovákiából és Ausztriából – indíthatnának célzott járatokat a montenegrói tengerpartra.

Bosznia-Hercegovinában szombatról vasárnapra 2070-ről 2090-re emelkedett a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Az illetékes szervek tájékoztatása szerint eddig az idegenforgalmi szektor szenvedte el a legnagyobb károkat a koronavírus-járvány miatt. Az utazási irodák bíznak abban, hogy hamarosan megnyílnak a határok, és újra érkezhetnek turisták az országba, ha viszont ez elmarad, és a járványügyi helyzet Európában nem nagyon változik, akkor remélik, hogy a hazai turizmus fellendül, hiszen az utazni vágyók külföldi úti célokat nem, boszniaiakat viszont meglátogathatnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét