Létrehozva: 2020.03.27.

Szándékosan leköhögte az árut egy nő a boltban, mindent ki kellett dobni

11 millió forintos kárt okozott egy nő, mert direkt összeköpködte és köhögte az árut.

Egy pennsylvaniai szupermarketben hatalmas mennyiségű, összesen 35 ezer dollár (11 millió forint) értékű élelmiszert kellett kidobnia a személyzetnek, mert egy nő szándékosan összeköhögte és köpködte őket. Az esetet az üzlet társtulajdonosa, Joe Fasula tette közzé a Facebookon. A poszt szövege szerint a nő szerdán tért be az üzletbe, ahol módszeresen végig köhögött szinte mindent.

Fotó: Pixabay

Miután kivezettették a boltból, az üzlet vezetése szakértők bevonásával vizsgálta át az egész áruházat, fertőtlenítettek, és leltározni kezdték azokat az árukat, amelyektől meg kell szabadulniuk.

Fasula elmondta, eszük ágában sincs senki egészségét kockáztatni, ezért mindent kidobnak, amiről csak minimálisan is sejthető, hogy fertőző lehet. A férfi nem titkolta, felfordul a gyomra a nő tettétől, aki nem elég, hogy az üzletet megkárosította, de szándékosan veszélybe sodort nagyon sok embert is, akik most egyébként sem a legnyugodtabb napjaikat élik.

A TMZ értesülései szerint a nőt azóta letartóztatták és most terrorfenyegetéssel vádolják, mivel az áruk és a bolt személyzete mellett legalább 15 embert sodort potenciális fertőzésveszélybe az ámokfutásával. A rendőrség közlése szerint a nő a köhögős akció után még egy 12 üveges sörös pakkot is megpróbált ellopni az üzletből.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A bevásárlóközpontban esett össze a kislány, édesanyja a karjaiban tartotta haldokló gyermekét

KÜLFÖLD

Utolsó leheletével is gyermekét védte az anya, halálra késelték a bevásárlóközpontban

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban