Létrehozva: 2020.03.13.

Szabadlábra helyezték a WikiLeaks volt informátorát

Több mint 700 ezer, az iraki és az afganisztáni háborúval kapcsolatos bizalmas dokumentumot szivárogtatott ki.

Szabadlábra helyezték csütörtökön Chelsea Manninget, az amerikai hírszerzés egykori elemzőjét, aki közel egy évet töltött börtönben, mert nem volt hajlandó tanúskodni a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója, Julian Assange ügyében folyó vizsgálatban.

A Virginia állambeli bíró, Anthony Trenga szerint Manning tanúvallomására már nincs szükség az ügyben, ezért rendelte el a szabadon bocsátását.

Manning 2010-ben több mint 700 ezer, az iraki és az afganisztáni háborúval kapcsolatos bizalmas dokumentumot, közöttük 250 ezer diplomáciai táviratot adott át a WikiLeaks-nek. 2019-ig már hét évet letöltött egy katonai börtönben a rá kirótt 35 éves börtönbüntetéséből, ekkor Barack Obama akkori elnök kegyelemben részesítette. Tavaly májusban szabadlábra helyezték, de néhány nap múlva ismét őrizetbe vették. Már akkor leszögezte: inkább éhen hal, mint hogy tanúskodjon.

Ügyvédei szerint Manning szerdán öngyilkosságot kísérelt meg a börtönben, május óta másodjára.

Szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy az ügyészség ismét elrendeli Manning őrizetbe vételét, ám egyelőre nincsenek erre utaló jelek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Újra szól a hatlövetű: jó híreket hozott Orbán Viktor + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek