Létrehozva: 2018.02.18.

Svédországban dolgozni tanítják a migránsokat

Hatalmas összegeket öl a svéd kormány abba, hogy rávegyék a migránsokat arra, hogy a képességeiknek megfelelõ munkát végezzenek az országban.

A Gazdasági és Regionális Növekedésért Felelős Svéd Ügynökség közlése szerint a program újabb 170 millió svéd koronát kap annak érdekében, hogy az újonnan Svédországba érkező migránsok képességeit feltérképezzék, és át- vagy továbbképezzék őket.

 

A program 2017-ben indult, és bár elsődleges célja az, hogy segítsen a migránsoknak munkát találni, a képességeik kibontakoztatásával, tanításukkal és mentorálásukkal is foglalkozik. Sok esetben azonban teljesen az alapokról kell kezdeni, ugyanis az érkezők többsége azt sem tudja, hogyan kell önéletrajzot írni, jelentkezni egy állásra, mit kell tenni egy állásinterjún, és úgy alapjaiban: hogyan kell elképzelni Nyugaton a dolgozói attitűdöt.

Az ügynökség jelentése szerint az első évben 176-an vettek részt a képzéseken, ebből 73-an sikeresen jelentkeztek is egy-egy állásra. Az újabb forrással további 3 évig futhat a program. Azonban a migránsok többségét egyáltalán nem érdekli a tanulási projekt, és út közben is sokan morzsolódnak le. A statisztikai hivatal jelentései szerint a Svédországban élő külföldiek körében 21 százalékos a munkanélküliség aránya, főleg a migránsoknak köszönhetően.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat