Létrehozva: 2020.05.17.

Spanyolországban hónapok óta először száz alá csökkent a napi halálozás

Spanyolországban hónapok óta először száz alá csökkent az új koronavírus okozta halálozás, az elmúlt egy nap során 87 ember halt meg a fertőzés következtében – jelentette a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap.

A március elején igazolt első koronavírusos haláleset óta 27650-en hunytak el. A járvány tetőpontján, április 2-án 950-en haltak bele a fertőzésbe. A szaktárca adatai szerint a gyógyultak száma már meghaladta a 149 ezret.

Fotó: 123rf

A SARS-CoV-2 nevű vírust 421 páciensnél mutatták ki az elmúlt 24 órában, míg a fertőzés január végi megjelenése óta 231 ezer 350 aktív esetet igazoltak a legmegbízhatóbbnak tartott PCR-teszttel. Már lezajlott fertőzést 46 ezer 369 embernél azonosítottak ellenanyag-vizsgálattal.

A járvány kezdete óta kórházi ápolásra 125 110-en szorultak, 327-en az elmúlt egy napban kerültek be. Közülük 28-an kerültek intenzív osztályra, ahol összesen 11 ezer 528 pácienst láttak el.Az új koronavírust 50 ezer 938 egészségügyi dolgozó kapta el, a minisztérium azt nem közölte, hogy közülük mennyien hunytak el

.A fertőzések többsége jelenleg az egészségügyi és szociális területen fordul elő – mondta Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója madridi napi online sajtótájékoztatóján.

A járványügyi vezető bejelentette: azokon a 10 ezernél nagyobb lélekszámú településeken, ahol az óvintézkedések enyhítésének egyes fázisa van érvényben, megszüntetik a szabadidős tevékenységek korosztályos idősávját. Az adatok azt mutatják, hogy ezeken a helyeken sokkal kevesebben fertőződtek meg, mint a nagyvárosokban – tette hozzá.

Hétfőtől Spanyolország területének 70 százalékán lesz érvényben az egyes fázis, amelyben például a családtagok két hónap után először újra meglátogathatják egymást otthonukban. Emellett létszámkorlátozással ugyan, de kinyithatnak az éttermek teraszai, a kulturális és vallási intézmények is.

A spanyol kormány a jövő héten ismét, immár ötödször kezdeményezi a törvényhozásnál a május 24-ig érvényben lévő szükségállapot meghosszabbítását, de ezúttal nem 15 napra, hanem „körülbelül egy hónapra”, amíg tart a járványügyi korlátozások fokozatos, négy fázisban tervezett feloldása.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja