Létrehozva: 2018.10.10.

Soros György most éppen Olaszországot próbálja bedarálni

Matteo Salvini olasz belügyminiszter szerint Soros György, és a hozzá hasonló spekulánsok akarják romba dönteni az olasz gazdaságot, és ezzel megbuktatni a jelenlegi, migrációellenes kormányt.

A 10 éves német államkötvényekhez hasonlítva az olasz államkötvények hozamfelára 300 bázisponttal nőtt. Az olasz belügyminiszter kijelentése szerint elég valószínű, hogy az ilyen külső negatív gazdasági hatások mögött olyan spekulánsok állnak, mint Soros György is, akiknek az az érdeke, hogy térdre kényszerítsék az olasz gazdaságot, és ezzel megbuktassák a jelenlegi, migrációellenes kormányt.

Matteo Salvini emlékeztette az újságírókat, hogy 1992-ben Sorosnak egyszer már sikerült a padlóra küldenie egy európai országot, akkor a brit bankokat állította a tönk szélére. A magyar származású Soros akkor több mint egymilliárd dollárt nyert a spekulációjával.

A belügyi tárca vezetője Jean-Claude Junckert is támadta, mivel az Európai Bizottság vezetője úgy fogalmazott, hogy az olasz gazdaság kezd a gazdasági válság idején látott görög pénzügyi problémákhoz hasonlítani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány