Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.17.

Soros György megbízásából FBI-nyomozásokat rendelhetett el Barack Obama

Ha ezek az információk akkor láttak volna napvilágot, amikor Barack Obama még hatalomban volt, akkor biztosan alkotmányos vádeljárást kezdeményezett volna vele szemben az amerikai törvényhozás.

Alan Dershowitz amerikai sztárügyvéd és a Harvard Egyetem jogászprofesszora azt mondta a Breitbart News Sunday című podcast műsorában a hétvégén, hogy több száz oldalnyi bizonyíték van a birtokában arról, hogy Soros György személyesen rendelt meg – egyelőre ismeretlen – személyek elleni FBI-nyomozásokat Barack Obama korábbi amerikai elnöktől.

Ha hihetünk az ügyvédnek, akkor ezeket a dokumentumokat a közeljövőben nyilvánosságra is fogja hozni a megfelelő időpontban.

Soros György (Photo by FABRICE COFFRINI / AFP)

Alan Dershowitz épp arról beszélt a műsorban, hogy lényegében minden amerikai elnök beavatkozott valamilyen formába az elviekben függetlenül működő igazságszolgáltatási rendszerbe, amikor azt mondta, hogy például Soros György is FBI-nyomozásokat rendelt meg Obamától.

„Egyáltalán nem ritka (a hatalommal való visszaélés a mindenkori elnök részéről). Az emberek információkat szivárogtatnak az elnöknek, az elnök pedig információkat szivárogtat az igazságügyi minisztériumnak. Ez nagyon gyakori jelenség. Bárki is csinálja, ez rossz dolog, de ez egy teljesen általános gyakorlat, és nem szabad azt hinnünk, hogy ez csak a mostani elnökre igaz. A birtokomban van például egy 302 oldalas oldalas FBI jegyzőkönyv (Soros ügyével kapcsolatban), amit a megfelelő időben nyilvánosságra fogok hozni. Most egyelőre ezt nem tudom megtenni, mert ez egy olyan eset ami még nincs lezárva.”

- fogalmazott Dershowitz, amikor a műsorvezető visszakérdezett, jól hallott-e, hogy Soros tényleg nyomozásokat rendelt meg Obamától.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Szoboszlaiék utolsó esélye jön: így búcsúzhat szépen Klopptól a Liverpool

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány