Létrehozva: 2019.12.13.

Soros álciviljei a NATO-t próbálják bomlasztani

„Soros szervezetei” legújabb akciójukként a NATO bomlasztására tesznek kísérletet – írta a Századvég Alapítvány a pénteken az MTI-hez eljuttatott elemzésében.

A napokban hívta fel egy amerikai internetes oldalon a magyar felmenőkkel rendelkező Ernest Istook újságíró a figyelmet arra, hogy az elmúlt időszakban aktivizálódott Magyarországgal szemben „a hálózati jelleggel működő duális háttérhatalom”. Ennek kapcsán az újságíró jelezte, hogy Soros György hálózata egy politikai nyomásgyakorló csoportot hívott életre 2018 tavaszán Transatlantic Democracy Working Group (TDWG) néven, amely egyfajta munkacsoportként működik, és az Egyesült Államok volt kormánytisztviselői, nemzetbiztonsági és más, illusztrisnak tekintett szakértők alkotják.

A munkacsoport alapító dokumentuma az államok szuverenitásával nem összeegyeztethető módon arra kéri az amerikai Kongresszust, hogy tartson meghallgatásokat a Közép-Európában szerintük „teret nyerő demokráciadeficit” miatt, és a törvényhozás fogadjon el szakpolitikai javaslatokat – a szükséges források biztosításával – „az amerikai érdekeket veszélyeztető” helyzet felszámolása érdekében. A Kongresszusnak szerintük átfogó stratégiát kell kidolgoznia arra, hogy az Egyesült Államok diplomáciai eszközeivel, fejlesztési donációkkal és a biztonsági együttműködések segítségével „támogassák a demokratikus berendezkedést” a NATO-tagállamokban – olvasható a Századvég elemzésében.

Mint írták, a munkacsoport tevékenysége aligha egyeztethető össze a transzatlanti gondolattal. Az Észak-atlanti Szerződés 8. cikke azt írja elő, hogy a szerződéses felek kötelezik magukat arra, hogy nem vállalnak semmiféle, a NATO-t alapító szerződéssel ellentétben álló nemzetközi kötelezettséget. Vagyis a NATO egyik tagállama sem vállalhat szerepet egy másik NATO-tagállamban más tagországok által presszionálni kívánt politikai akaratok és normák kikényszerítésében.

A Soros-féle csoportosulás „Cseh Katalin (Momentum) európai parlamenti képviselőhöz hasonlóan egy katonai szervezetet kíván felhívni” – a szövetségen belül – politikai nyomásgyakorlásra, ami nyilvánvalóan sértené a célkeresztbe kerülő állam függetlenségét és külső szuverenitását.

A magát szakmainak feltüntető, ám valójában politikai cselekvőként viselkedő Transatlantic Democracy Working Group javaslata nem értelmezhető másként, csak úgy, hogy egy katonai szervezetet domináló nagyhatalmat szólítottak fel politikai beavatkozásra a NATO-struktúrák alkalmazásával – írták.

A Századvég szerint: „A megtett javaslat elfogadhatatlan, és a nemzetközi szerződésekkel is szembemenve sértené egy szuverén állam függetlenségét, külső szuverenitását és biztonságát, és hosszú távon veszélyeztetné a NATO katonai szervezet belső politikai stabilitását is” – fogalmazott a Századvég, hozzátéve: „minden olyan idegen befolyásolási kísérlet, amely ezen egység megbontására irányul veszélyes és megállítandó”.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét