Létrehozva: 2020.10.03.

Sokkolta a rendőröket: óriási marihuána bokorra bukkantak egy hátsó kertben

A párost, akik nevelték a növényt a hatóság őrizetbe vette, majd elengedte.

Spanyolországban letartóztattak egy párt miután házuk udvarán egy hatalmasra nőtt, 5 méter magas marihuána bokrot találtak.

A szomszédok riasztották a Murcia közelében fekvő Molina de Segurában lévő házhoz a rendőrséget, a szörnyeteg növényből terjedő árulkodó szag miatt. A páros egy műanyag lepedő alá rejtette a marihuána bokrot, így pedig a terasz üvegházzá alakult át. Talán ennek is köszönhető hatalmas mérete.

Végül a hatóság emberei feldarabolták a több mint 5 méter magas és széles bokrot, hogy könnyebben elszállíthassák a kertből. Állítólag az ágakon található 20 rügy már készen is állt a betakarításra – írja a Daily Mail.

„Ez már inkább egy fára hasonlított, mint bokorra” – árulta el az egyik tisztviselő, aki azt is hozzátette: azóta a pár óvadék ellenében szabadlábon védekezhet.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt