Létrehozva: 2019.05.28.

Sokkoló videó! Menet közben nyitotta volna ki a repülő ajtaját

Ezután közelharc kezdõdött közötte, az utasok és a személyzet között akik el akarták rángatni. A férfi közben azt kiáltozta, hogy ejtõernyõvel szeretne kiugrani...

Sokkoló eseményt videózott le egy utas amely egy Délnyugat-Kína fölött repülő gép fedélzetén történt, Fuzhou és Kunming között.
Negyven perccel a leszállás előtt egy addig nyugodtan ülő férfi felpattant a helyéről és elkezdte rángatni az utastér egyik ajtaját, miközben azt kiáltozta, hogy ejtőernyővel szeretne kiugrani.

Erre több utas és utaskísérő is odarohant hozzá, hogy elrángassák onnan. Ez azonban nem volt egyszerű, mert a férfi erősen küzdött ellenük és azt kiabálta, hogy fel szeretné hívni a családját.

Lu, a személyzet egyik tagja azt mondta, hogy az ember „megpróbálta kivájni a szememet, de ez nem sikerült, mert magasabb vagyok, mint ő.” Így is vérzett az akció végén, amelynek során sikerült egy székbe kötözniük a férfit.

A jogi eljárás még hátravan, mindenesetre az is lehet, hogy az utas soha többé nem ülhet repülőgépre Kínában. A videó a Dailystar oldalán, itt nézhető meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?