Létrehozva: 2018.11.07.

Sokkoló, mi derült ki a magyar nőt feldaraboló bécsi kannibálról

Újabb kegyetlen gyilkosságokkal hozták összefüggésbe a rendõrök a bécsi kannibálként ismert Alfred U.-t...

A bécsi kannibálként emlegetett Alfred U. a jelek szerint nem csak magyar áldozatával, de két másik nővel is végzett...

Tavasszal egy női torzóra bukkantak a Fertő tó melletti Rustnál. Később több más testrészt is találtak a hatóságok, és hosszas nyomozás után beigazolódott a gyanú: egy magyar lány maradványai kerültek elő. Zsuzsanna egy nemzetközi segélyszervezetnél ismerkedett össze a börtönviselt Alfred U.-val. A nő nem maradhatott estére a szállón, így a férfi befogadta. A gyilkos azt vallotta, szeretkezni akart Zsuzsannával, ám ő kinevette, ezen dühödött fel. Először megfojtotta a lányt, majd feldarabolta a testét és kukászsákokban vitte el a csónakházhoz. A többi maradványt a fagyasztóba tette.

Az ügy kapcsán újból előkerült egy 25 évvel ezelőtti bestiális bűneset, amikor St. Margarethennél darabokban találtak rá egy prostituáltra. Évtizedekig rejtély övezte, hogy kinek a maradványait találták meg.

A Rosi névre keresztelt holttestet időközben azonosították, ugyanakkor a Kurier osztrák lap úgy tudja, a mai napig nem ismert, ki végezhetett a lánnyal. Nem véletlen, hogy képbe került a bestiális gyilkos, Alfred U. neve is. A község, ahol rátaláltak a lány holttestére, alig pár kilométerre van a férfi csónakházától, ahol a magyar lány testét rejtette el.

Nem ez az egyetlen rejtélyes kivégzés, amivel kapcsolatba hozták őt – írja a Blikk. A szálak ugyanis egészen Hamburgig vezettek, ahol tavaly szintén feldarabolva találtak rá egy asszonyra az Elba partján. A gyilkos kilétére ott sem derült fény, a módszer azonban ugyanaz volt.

Ügyfelem tagadja, hogy bármi köze is volna az említett gyilkosságokhoz” – mondta a férfi védője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét