Létrehozva: 2016.10.20.

Sokkoló: megerőszakolta a pap a kislányt, így derült ki

A szülõk elõször azt vették észre, hogy életvidám kislányuk teljesen magába fordult. Aztán átkutatták a cuccait...

Az 5 éves brazil kislány egy volt Joao da Silva atya tanítványai közül - az 54 éves férfi angolt tanított a gyerekeknek. De mint kiderült, a kislánnyal más, borzalmas dolgokat is tett...

 

A kislány egy idő után félénkké, visszahúzódóvá vált, majd többször is kérte szüleit: ne küldjék da Silva óráira! A furcsa hangulatváltozás miatt a szülők végül gyermekpszichiáterhez vitték a lányt, aki arra gyanakodott, hogy valaki szexuálisan zaklatta a gyereket. Azt tanácsolta a szülőknek, nézzék át a kislány szobáját, hátha találnak valamilyen erre utaló nyomot. Mikor kinyitották a kislány egyik tankönyvét, sokkot kaptak!

A lapok között ugyanis hat rajz rejtőzött - a kislány beszélni nem tudott az átélt tragédiáról, ezért lerajzolta, hogyan erőszakolta meg őt többször is a pap. Az egyik rajzon például az látható, ahogy a kislány egy ágyon fekszik, a pap pedig a lábai közé erőszakolja be magát, míg egy másik meztelenül, álló pénisszel ábrázolja a papot. A lány arca minden képen végtelen fájdalmat és ijedtséget tükröz, többször sikít is a képeken.

Az apa felkereste a papot, majd feljelentette őt a rendőrségen. A gátlástalan atyát letartóztatták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

magyarnemzet.hu

Tizenegyesekkel döntöttek a gigászok az elődöntőről a BL-ben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő

KÜLFÖLD

Egy pillanatra fordított hátat: kádba fulladt egy 7 hónapos kisfiú, édesanyja összetört