Létrehozva: 2021.12.18.

Sokkoló: két tinédzser a negyedik emeleti ablakon keresztül menekült a lángok elől – videó

Egyik pillanatról a másikra hatalmas robbanás rázott meg egy lakóépületet. A lángok szinte azonnal mindent felfaltak, amit értek.

Hatalmas robbanás rázott meg egy East Village-ben lévő több emeletes lakóépületet. A lakók elmondása szerint ezután tűz és füst borított be mindent, ami messze ellátszott.

„A tűz olyan intenzitású volt, hogy kirepítette az ablakokat. Még egy falat is ledöntött, ahol ezek a tinédzserek aludtak” – mondta Daniel Nigro, Az FDNY parancsnoka.

Nővére menthette meg a fiatal fiút

Egy 32 éves férfit holtan találtak a lakásban. A tűzoltók szerint az egyik hátsó szobában rekedt. Egy 46 éves nőt kritikus állapotban szállítottak a New York-Presbyterian kórház égési osztályára.

Két tinédzser pedig elképesztő módon élte túl a borzalmas tűzvészt. Egy 18 éves nő a negyedik emeleti ablakon mászott ki, majd a csatornarendszerben kapaszkodott meg. Ezután segített kimászni egy 13 éves fiúnak. Mindketten lemászva, lecsúszva mentették meg a saját életüket.

A drámai pillanatoknak a szomszédok is a szemtanúi voltak, valaki még videón is rögzítette a vérfagyasztó menekülést.

„Ki akartak ugrani az ablakon, de mindenki azt mondta nekik, hogy inkább kapaszkodjanak. Amikor sikerült átjutniuk az oszlopra elkezdtek lefelé csúszni… és ezek a gyerekek lejutottak” – mondta az egyik elképedt szomszéd.

Mindkettőjüket füstmérgezéssel és égési sérülésekkel kezelték, de túlélték. Négy másik személy könnyebb sérüléseket szenvedett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét