Létrehozva: 2018.04.22.

Sokkoló képsorok: élő közvetítés közben lőtték le a riportert

A bejelentkezés közben egyszer csak lövéseket hallani.

Élő közvetítés közben lőttek agyon egy riportert Nicaraguában. Angel Gahona az ország déli részéből közvetített élőben, ahol az elmúlt héten erőszakos kormányellenes tüntetések voltak. A bejelentkezésről készült felvételen egyszer csak lövést hallani, a riporter pedig vérző fejjel esik össze.

A riporter egy kifosztott pénzkiadó automatáról készített éppen videofelvételt a telefonjával, az operatőr pedig a háta mögött állt. Az El Nuevo Diario című helyi lap azt írta, hogy Gahona az egyik közösségi oldalon közvetítette telefonjával élőben a forgatást. A kamera felvételén azt látni, hogy a lövés után legurul az épület előtti lépcsőn, majd mozdulatlanul fekszik, és a nevét kiabáló emberek rohannak oda hozzá.

Angel Gahona története villámgyorsan terjed a helyi és a közösségi médiában, de egyelőre sem a hatóságok, sem a helyi vöröskereszt nem erősítette meg a felvétel hitelességét. A nicaraguai sajtó arról számolt be, hogy a riporter belehalt sebesülésébe.

Egyelőre nem tudni, hogy ki adta le a gyilkos lövést. A La Prensa című nicaraguai lap egy másik újságírót szólaltatott meg, aki a környéken csak a rendőröknél és a kormányellenes tüntetők ellen harcoló csoportoknál látott lőfegyvert.

A vöröskereszt adatai szerint a szerda óta tartó kormányellenes megmozdulásoknak már hat halálos áldozata van. Helyi jogvédők ennek sokszorosáról beszélnek, de ezt az egészségügyi hatóságok nem tudták megerősíteni. Az indulatok amiatt szabadultak el, mert a kormányzat a munkáltatói befizetések növelését és a nyugdíjak csökkentését tervezi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért