Létrehozva: 2016.12.01.

Sokkoló felfedezés: német titkosszolga kémkedett az Iszlám Államnak

A férfi bombatámadást készített elõ, Kölnben rendezett volna vérfürdõt.

A német rendőrség letartóztatta a titkosszolgálat (BfV) egyik 51 éves tagját. A férfi a gyanú szerint fontos információkat adott át az Iszlám Államnak, valamint bombatámadást készített elő a terroristák segítségével Kölnben.

 

A férfi álnéven használt különböző, szélsőséges iszlamista chatszobákat, ahol azt tervezték, hogy Kölnben a titkosszolgálat főépületénél „Allah nevében” öngyilkos merényletet hajtanak végre. A beszélgetést azonban lefülelte a férfi egyik kollégája, akinek az internetes fenyegetéseket kellett átfésülnie.

Az iszlamista kém egy családos férfi, aki korábban egy banknál dolgozott, a titkosszolgálatnál pedig április óta iszlamista hálózatok után kellett kutatnia. Valójában azonban a férfi már két éve áttért az iszlám vallásra, és hűséget fogadott egy osztrák dzsihádistának, Mohamed Mahmoudnak.

Mahmoudot korábban azért tartóztatták le, mert támogatta az al-Kaidát, majd, miután létrehozott egy tiltott szélsőséges szervezetet, kitiltották Németországból. A férfi nem sokkal később az Iszlám Állam egyik propagandavideójában jelent meg, mikor tavaly arra szólította fel az Európában élő muszlimokat, hogy hajtsanak végre terrortámadásokat. A német nyelvű videóban azt üzente híveinek, hogy

„fogjanak egy nagy kést, menjenek le az utcára, és mészároljanak le minden hitetlent, aki szembejön velük”,

majd Mahmoud a videó végén fejbe lőtt egy rabot.

A kémet egyelőre Düsseldorfban tartják előzetes letartóztatásban a hatóságok, tárgyalása időpontját még nem tűzték ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért