Létrehozva: 2020.06.01.

Sokkoló állapotban talált 19 éves lányára az anya: „nem bírt mozdulni, csak folytak a könnyei”

A fiatal lány a munkából érkezett haza. Éppen csak ledőlt a kanapéra, amikor agyvérzést kapott.

A munkahelyéről érkezett haza a 19 éves Elly Milton. Még jó éjszakát kívánt a szüleinek, majd ledőlt a kanapéra. Az édesanyja talált rá mozdulatlan testére.

„Elly nem bírt mozdulni vagy beszélni, csak hullottak a könnyek a szeméből. Azonnal a férjemért kiáltottam, aki megpróbálta magához téríteni a lányunkat” – mesélte a sokkoló esetet Marie, a fiatal lány édesanyja.

Az apa azonnal észrevette, hogy lányuk kezei lebénultak, az arca is eltorzult, ezekből a jelekből pedig már tudta, Elly stroke-ot kapott. Azonnal a kórházba rohantak vele, ahol életmentő műtétet hajtottak végre a lányon.

„Az orvosok azt mondták, Elly soha többé nem lesz képes mozogni vagy beszélni. De ő rájuk cáfol. Hihetetlen elszántság lakozik benne. Küzd a kemény fizikoterápián, és tanulgat járni. A jobb karjába is kezd visszatérni az élet. Már beszél is, bár nem mindig a megfelelő szót mondja, de rövidebb mondatok azért összejönnek neki” – áradozott az anyuka a Daily Starnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dacia-árban érkezik Európa új népautója

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

life.hu

A verhetetlen túrógombóc 4 titka: így készítsd el!

mandiner.hu

„Belga vagyok, és ma mélységesen szégyellem magam az országom miatt” – így reagált a nemzetközi és a hazai közvélemény a NatCon ellehetetlenítésére

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA

KÜLFÖLD

Csődbe ment a "Zelenszkij" vodka, senki nem vette Európában

KÜLFÖLD

"Vámpírnak" öltözött fiatal nő holttestére bukkantak egy elhagyatott templomban