Létrehozva: 2018.12.14.

Sokkoló a magyar boszorkány kegyetlensége: rettegnek a helyiek

Gyilkosság és gyújtogatás vádjával került a klagenfurti börtönbe a helyi lapok által boszorkánytriónak nevezett nõi banda.

A Villachnál ténykedő miniszekta magyar tagját november 24-én tartóztatták le, miután újabb ingatlant lobbantott lángra.

H. Barbara elismerte, gyilkosságot is elkövetett a főboszorka, Margit T. parancsára. Áldozata, Gertraud P. törölni akarta végrendeletéből „fogadott lányát”, Margit T.-t, aki a magyar nőt bízta meg, hogy álljon bosszút ezért.

Vallomása szerint Barbara azért engedelmeskedett „parancsolójának”, mert azzal fenyegette, hogy rontást hoz a magyar nő 7 éves gyermekére. Állítólag a kicsi be is lázasodott – a gyermeket jelenleg gyámság alá helyezték.

A nagymamája azon fáradozik Magyarországról, hogy hazajuttassa a kicsit.

A helyieken közben – érthető módon – félelem lett úrrá.

"Olyan ez az egész, mint egy rossz álom. A nejem ismerte a hölgyet, akit ez a magyar boszorka megölt" - szörnyülködött egy idős úr. "Még mindenki sokkos állapotban van. Én 43 éve vagyok itt rendőr, de ilyen borzalmat még nem tapasztaltam"vázolta Hermann Kogler sattendorfi rendőrfőnök, aki megmutatta Barbara korábbi lakhelyét is a Blikknek.

"Egy éve jött ide, az emeleti szobában élt. A 92 éves tulajdonos 24 órás ápolását vállalta, de egyre több pénzt próbált belőle kicsikarni, s aláíratott vele egy végrendeletet, amelyben ő lett volna az ingatlan örököse" – árulta el a rendőr.

Amikor az úr Svájcban élő fia erről értesült, felmondta a szerződést, a végrendeletet visszamódosította. Júniusban hunyt el az idős férfi, utána gyulladt ki a ház. Gyújtogatás történt, az elkövető minden szobában tüzet rakott – mondta a rendőrfőnök, hangsúlyozva: H. Barbara a gyújtogatás első számú gyanúsítottja.

Másolata volt a kulcsról, azzal mehetett be a házba. Így kiégett állapotban is legalább félmilliárd forintnyi összeget érhet az Ossiacher-tóra néző, háromszintes ház. Óriásit kaszált volna az egykori pincérnő, vélhetően ennek elvesztése miatt forralt bosszút.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil