Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.11.05.

Sínekre lökte a feleségét, mert nem akarta elvetetni közös gyermeküket

Emberölés kísérlete miatt áll a bíróság előtt az a 25 éves szíriai migráns, aki a németországi Pirnában a sínekre lökte a felségét egy vita során. Az egészet ráadásul végig kellett nézniük az áldozat előző házasságából született gyerekeinek is.

A pirnai ügyészség szerint nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy a szíriai bevándorló bántalmazta a feleségét. Az augusztusban őrizetbe vett Wais A.-t kéz- és lábbilincsben vezették a bíró elé. Az ügyészségi vádirat szerint a férfi és bántalmazott neje néhány évvel ezelőtt házasodtak össze az iszlám törvények szerint. A bírósági tárgyalás az áldozat tanúvallomásával kezdődött, amiből kiderült, hogy a Wais A. többször is hangoztatta, hogy gyermeket szeretne a szerelmétől.

Amikor azonban teherbe estem, akkor hirtelen közölte, hogy meggondolta magát, és nem akar gyermeket. Többször is megfenyegetett, hogyha nem vetetem el a babát, akkor bajok lesznek

– emlékezett vissza a nő. Egy augusztusi napon a 28 éves feleség nőgyógyászhoz készült a gyermekeivel. A férj kijelentette, hogy velük megy, hogy biztosan lássa valóban sor kerül az abortuszra. A későbbi áldozat azonban meg szerette volna tartani a gyermeket, ebből pedig a város vasútállomásán komoly vita kerekedett közöttük.

Képünk illusztráció

A szócsata odáig fajult, hogy a férfi dühében a sínekre lökte a nejét, megfogta a két gyermekét, elvitte őket, majd közölte, hogy csak akkor kaphatja vissza őket, ha a belegyezik az abortuszba.

Nem sokkal később a migráns jobb belátásra tért, és visszavitte a gyerekeket, de ekkor egy késsel próbálta meg abortuszra kényszeríteni a feleségét. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor az autóban ülő feleségére és a gyerekekre ismét rátámadt Wais A. A 25 éves fiatal rávetődött a motorháztetőre, és halálos fenyegetéseket üvöltött, és azt parancsolta, hogy mindenki szálljon ki a kocsiból.

A rendőrök ekkor vezették el az elkövetőt, aki azóta is előzetes letartóztatásban van. A nő a bíróságon közölte, hogy végül úgy döntött, elveteti a gyermekét, egy ilyen házasságba szerinte vétek lenne gyermeket szülni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva