Létrehozva: 2019.12.19.

Senki sem érti a 17 éves lányt: ellopott egy repülőt, aztán...

A tinédzser zavart volt, amikor a rendőrök megérkeztek és nem tudott magyarázatot adni a lopásra.

A rendőrség nyomozza, hogy a lány miért mászott át egy kerítésen, lopott el és tört össze egy repülőgépet a Fresno Yosemite Nemzetközi Repülőtérről – írta a CNN.

Letartóztattak egy 17 éves lányt, akit azzal gyanúsítanak, hogy ellopott egy King Air 200-as magánrepülőgépet, majd nekihajtott vele egy kerítésnek szerdán reggel Fresnóban. A rendőrök, mikor kiérkeztek a helyszínre, beszéltek a lánnyal, aki akkor még mindig a pilótaülésben ült, fején a pilóta headsetével. Mikor őrizetbe vették, zavart volt és nem akart együttműködni a hatóságokkal.

A repülőt nem sikerült a levegőbe emelnie egy pillanatra sem, és szerencsére senkinek sem veszélyeztette a testi épségét.

A lány motivációja egyelőre ismeretlen, arra utaló jel sincs, hogy terrorista akciót akart volna végrehajtani, mondta Drew Bessinger rendőrfőnök.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?