KÜLFÖLD

Sajtószabadság a szomszédban: baloldali aktivisták újságírókat vertek meg egy osztrák szerkesztőségben

Egyelőre se az EU, sem pedig a Soros Györgyhöz köthető NGO-k nem fejezték ki aggodalmukat az osztrák sajtószabadság állapotával kapcsolatban.

Micsoda sajtószabadság: egy magát radikálisan baloldalinak és feministának tartó civil szervezet aktivistái szerda késő este betörtek az Österreich (oe24) című konzervatív osztrák hírportál bécsi szerkesztőségébe, mert nem tetszett nekik, ahogy a lap beszámolt az egész országot megrázó, két hete elkövetett migránsgyilkosságról – írja az osztrák sajtó.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Június utolsó szombatján járókelők találták meg egy fának támasztva annak a 13 éves kislánynak a holttestét Bécs 22. kerületében, akit a gyanú szerint három afgán migráns bedrogozott, megerőszakolt, majd hidegvérrel megölt.

A kegyetlen gyilkossággal kapcsolatban az osztrák rendőrség eddig három afgán bevándorlót vett őrizetbe, egy ellen pedig nemzetközi elfogató parancsot adott ki. Hivatalos források szerint a gyanúsítottak a migrációs válság csúcsán, azaz 2015-ben érkeztek Európába, és már mindannyiuknak volt dolga a rendőrséggel kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt. Sőt, az egyikük menedékkérelmét évekkel ezelőtt elutasították, tehát jogszerűen nem is tartózkodhatott volna Ausztriában.

A brutális emberölés nem csak Ausztriát, hanem egész Európát megrázta. Nem úgy a szélsőbaloldali „Alerta Feminista” aktivistáit, akik azért intéztek támadást a Österreich szerkesztősége, és ezzel együtt a sajtószabadság ellen, mert a lap felfedte az őrizetbe vett afgán migránsok személyazonosságát, és „elkövetőként”, nem pedig „gyanúsítottként” hivatkozott rájuk.

A lap beszámolója szerint az aktivisták egy migránspárti kiáltvány megjelenését szerették volna elérni, de szerencsére csak az értékesítési irodáig jutottak, ahol heves eszmecserét folytattak az eo24 munkatársaival, majd amikor látták, hogy nem fognak sikerrel járni, néhány női alkalmazottat fizikailag is megtámadták, köztük újságírókat.

„Ti azt mondjátok, hogy a nők, leszbikusok, interszexuálisok, nem bináris és transz emberek ellen elkövetett nemi erőszakot az országba importálták. Mi azt mondjuk, hogy a velük szemben elkövetett erőszak a szexista társadalom, a kapitalizmus és a patriarchátus kegyetlen következménye”

– olvasható egy szórólapon, amit a sállal eltakart arcú, napszemüveget viselő radikálisok vittek magukkal az oe24 szerkesztőségébe.

Az elkövetők egyébként csak a rendőrök kiérkezéséig izmoztak a lap alkalmazottaival, az egyenruhások láttán azonnal elmenekültek a helyszínről.

Fellner Niki, az o24 ügyvezető igazgatója elítélte az „erőszakos behatolást” és az alkalmazottaik elleni fizikai agressziót, a hatóságokat pedig arra kérte, hogy a lehető leghatározottabban lépjenek fel az elkövetőkkel szemben.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?