Létrehozva: 2016.06.03.

Saját rémregénye alapján végezte ki szerelmét az őrült író

Halálra kínozta, majd megcsonkította kedvesét Blake Leibel, a hollywoodi horrorszerzõ. Rémtettéhez egyik legdurvább könyvébõl merített ihletet...

A gazdag kanadai családból származó Blake Leibel képtelen volt feldolgozni, hogy szerelme elhagyta őt. Ördögi bosszút forralt: elhatározta, hogy brutálisan kivégzi kedvesét, aki 3 héttel korábban hozta világra első közös gyermeküket.

A csinos Iana azután lépett le, hogy Leibelt szexuális zaklatás miatt letartóztatták, de százezer dolláros óvadék fejében kiengedték. Iana szerette volna megbeszélni a jövőjüket az íróval, ezért meglátogatta egykoron közös otthonukban - írja a Telegraph.

De miután belépett az ajtón, úgy érezte magát, mintha egy rémregény főszereplője lenne!

A 35 éves férfi brutálisan megkínozta és megcsonkította őt, halála után pedig lecsapolta a vérét. A gyanú szerint a 2010-ben publikált Syndrome című regényéből merített ihletet, amiben egy sorozatgyilkos a bokájuknál akasztja fel áldozatait, hogy kivéreztesse őket.

A rendőrséget végül a fiatal nő anyja értesítette, de akkor még nem sejtették, hogy baj van. Az asszony csak azt kérte a rendőröktől, hogy nézzenek rá a lányára. A kiérkező egyenruhások először be sem tudtak jutni a lakásba, mert Leibel elbarikádozta magát, bútorokkal torlaszolta el a bejárati ajtót.

Idővel sikerült bejutniuk, így találtak rá Iana holttestére.

A férfi tagadja a vádakat, amikért akár halálbüntetést is kaphat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?