Létrehozva: 2017.04.20.

Rosszabbul bánnak a migránsokkal, mint az állatokkal

Horrorjelenetek, elképzelhetetlen bûz és sikolyok mindenhonnan. Ezek a mindennapok a Líbiában található, menekültek számára fenntartott börtönben. Sokan azt mondják, hogy rosszabbul bánnak velük, mint az állatokkal.

Ebben a Tripoliban található börtönben olyan migránsokat tartanak fogva, akik Európába akartak szökni, de útközben elfogták őket. A legnagyobb példányszámban eladott német napilap, a Bild elutazott Líbiába, hogy megnézzék, milyen állapotok uralkodnak a börtönben. Az őrök nem örültek a látogatásnak, nem is nagyon engedték az újságíróknak, hogy az épület belsejében fotózzanak. A riporter beszámolója szerint a föld borzalmasan koszos, a bejáratnál vizelettócsák vannak, a forróság és a levegőtlenség pedig már-már elviselhetetlen.

A Bild munkatársainak látogatásakor szorosan ültek egymás mellett a fogvatartottak, többen levették a pólójukat, hogy azt pörgetve kreáljanak némi szélmozgást. A legtöbben arról panaszkodnak, hogy rosszabbul bánnak velük, mint az állatokkal. A túlzsúfolt börtönben ezer embert őriznek, sokan közülük nők és gyermekek. A gambiai származású 22 éves Mouza azt állítja:

Rendszeresen vernek minket, és csak nagyon ritkán engednek ki a friss levegőre.

A rabok többsége úgy gondolja, hogy Európa a hibás, mert nem nyújtanak elegendő segítséget Afrikának. Az áldatlan állapotok azonban még tovább romolhatnak, ha életbe lép az a törvény, miszerint a Földközi-tengeren elfogott vagy bajba jutott illegális bevándorlókat a határrendészek nem Európába szállítják, hanem visszaviszik őket Líbiába. Gondoljunk csak bele, csak a húsvéti hétvégén nyolcezer embert mentettek ki a tengerből, így idén már 35 ezerre nőtt a számuk. Õket a jövőben szintén az afrikai országba szállítanák vissza, amiért cserében az Európai Unió busás összeggel jutalmazná Líbiát.

Szabad hely azonban már így sincs nagyon. Egy 25 éves migráns arról panaszkodott, hogy szinte egymáson kell aludniuk, sokan pedig rühesek, de nem törődik velük senki. Jó páran már hónapok óta ülnek a börtönben, és nem is tudják, hogy mikor engedik őket szabadon.

A borzasztó körülmények ellenére a legtöbben újra meg fognak próbálni eljutni Európába, mert, mint mondják, az az álmuk, hogy itt élhessenek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét