Létrehozva: 2019.02.19.

Rossz hír: az ISIS bukása után erősödni fog az Al-Kaida

Ezt nem is akárki állította, hanem a brit titkosszolgálat, a MI6 igazgatója egy müncheni biztonsági konferencián. Bin Laden szelleme ismét kísért.

Leszámítva azokat az ISIS harcosokat, akik már “visszavonultak”, de ugyanolyan veszélyesek Afganisztánban vagy Líbiában, több forrás szerint is körülbelül már csak 8 ezren harcolnak Szíriában. Õket valószínűleg heteken belül likvidálják különböző erők. A napokban arról jött hír, hogy a brit Special Air Service (SAS, Különleges Légi Szolgálat) is elküldi a maga egységét ellenük.

Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a Közel-Kelet véglegesen fellélegezhet. Európa pedig különösen nem.

Az ISIS bukása után erősödni fog az Al-Kaida, amely tavaly főként Afrikában hajtott végre rémtetteket, például Szomáliában és Maliban.

 

Ezt nem is akárki állította, hanem a brit titkosszolgálat, a MI6 igazgatója, Alex Younger egy müncheni biztonsági konferencián.

Az Al-Kaida mindig az ISIS riválisa volt és szinte semmilyen kapcsolat nem volt közöttük – tette hozzá Younger. Sőt, januárban azt írta az Orientalista, hogy a Tahrir Al-Sham (Al-Kaida) egy ellenőrzőpontja ellen elkövetett robbantásos merényletet azzal bosszult meg, hogy kivégezte az Iszlám Állam 12 tagját.

A Bin Ladenhez kapcsolható Al-Kaida attól gyengült meg, hogy Abu Bakr Al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője elhatározta az új iszlám Kalifátus létrehozását. Egyébként az elmúlt héten Líbiában fogták el az Al-Kaida egyik vezetőjét, Abdel-Kadir Azuzt.

Az MI6 vezetője hozzátette, hogy az Egyesült Királyság fokozta az európai szövetségeseivel folytatott biztonsági együttműködését, az ISIS harcosok és a “dzsihádista-menyasszonyok” ügyében, akik visszaáramlottak a kontinensre.

Forrás: Sputniknews

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véget ért Neymar csapatának rekordot jelentő győzelmi sorozata

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők