Létrehozva: 2020.10.10.

Rettenetes tragédia: a halálba menekült a 12 éves, mosolygós kislány

A kislányt zaklatták az iskolában, de senki nem tett semmit.

Október elseje örökre megváltoztatta Charley Patterson családját: a 12 éves brit kislány ugyanis aznap döntött úgy, véget vet az életének. Szülei szerint az egyébként mosolygós, kedves, okos és segítőkész kislányt az iskolai szekálások és az online zaklatások készítették ki annyira lelkileg, hogy úgy érezte: nincs más kiút, mint az öngyilkosság.

A kislány Cramlingtonban élő édesanyja, Jay, és édesapja, Paul most azt szeretnék, ha módosítanának a gyermekeket érintő mentális ellátást szabályozó törvényeken – Charley ugyanis már múlt novemberben segítséget kért lelki traumái, zaklatottsága miatt, azonban márciusig váratták, amíg egyáltalán foglalkozni kezdtek az ügyével – ám ekkor sem kapott szaksegítséget, csupán várólistára került.

A koronavírus-járvány okozta lezárások pedig csak tovább rontottak az állapotán.

Noha sok szülő arról számolt be, hogy Charley volt az osztály egyik legkedvesebb lánya, ő volt az, aki először odament az újonnan érkezőkhöz, ő volt az, aki először segített, mégis sok diák céltáblának tekintette. Hiába tiltotta le zaklatóit a közösségi felületeken, kedvenc online játékával, a Robloxszal sem játszhatott, mert ott is mocskos üzenetekkel bombázták – számolt be a tragédiához vezető útról a Chronicle Live.

Noha a koronavírus-járvány első hullámában – hazánkhoz hasonlóan – a briteknél is változtak az iskolalátogatás szabályai, ez sem segített a 12 éves lányon.

„Charley szenvedett a karantén alatt, így az iskola megengedte neki, hogy hétfőnként és péntekenként bejárjon órákra – ez azonban azt jelentette, hogy ismét össze lett zárva azokkal, akik zaklatták. Úgy gondolom, az iskola többet is tehetett volna. Senki sem akart neki segíteni, és nem akarnak segíteni a barátainak, akiket ugyancsak zaklatnak” – magyarázta a kislány gyászoló édesanyja, hozzátéve: ugyan a lányát már nem kaphatja vissza, azt azonban elérheti, hogy más szülőknek ne kelljen az ő tragédiáját átélnie.

Jay Patterson a Charley Törvénye nevű kezdeményezéssel azt szeretné elérni, hogy legkésőbb egy hónappal azt követően, hogy egy kamasz segítséget kér bármilyen mentális, lelki kérdésben, megkapja azt. Vonják be az összes érintettet: a tanárokat, az iskolát, az orvosokat – emellett ne engedjék el, hanem kövessék nyomon a segített gyerekek gyógyulását – írta a Bors.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő