Létrehozva: 2021.05.15.

Kétségbeesetten sikoltoztak az utasok: óriási verekedés tört ki a reptéren

Luton repülőterén hatalmas verekedés tört ki. Többen csomagokat vágtak egymáshoz, az utasok pedig sikoltozva próbáltak menekülni a helyszínről.

Szerző Ripost

Akciófilmbe illő jelenet szemtanúi lehettek azok, akik pénteken reggel a London–Lutoni repülőterén tartózkodtak, ugyanis óriási verekedés tört ki az utasok között – írja a Daily Star. Férfiak egy csoportja felkapott pár poggyászt, és teljes erőből egymásnak hajították őket. Később ütötték és rúgták is egymást. Három embert súlyos sérülésekkel kórházba is kellett szállítani.

Luton repterén óriási verekedés tört ki / Képünk csak illusztráció!
Fotó: Pixabay

Az ott tartózkodó utasok többsége sikoltozva próbált menekülni, de voltak olyanok is, akik megálltak, hogy videót készítsenek a történtekről.

Végül a biztonságiak oszlatták fel a harcot, sőt két embert üldözőbe is kellett venniük, ugyanis a verekedés után ők menekülőre fogták. A rendőrség információja szerint 17 embert tartóztattak le.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek