Létrehozva: 2020.05.27.

Rendszeresen megerőszakolta a 6 éves kislányt a perverz rém

Többször is megerőszakolta és nemi betegséggel is megfertőzte a kislányt.

Szerző Ripost

Mivel a Lycoming megyei bíróság úgy döntött, hogy Daniel Prieto veszélyes a társadalomra, még óvadék ellenében sem védekezhet szabadlábon.

A 38 éves férfi ugyanis nemcsak, hogy rendszeresen megerőszakolt egy hatéves kislányt, még egy nemi úton terjedő betegséggel, gonorrheával is megfertőzte.

A rendőrség közleménye szerint Prietonak viszonya volt egy williamsporti nővel, akinek a gyerekét többször is „elcsábította”, és a férfi még orálisan is gyakran próbálta „kielégíteni” a kislányt, amikor kettesben maradtak. Az áldozat a helyi gyermekvédelmi hatóságoknak azt mondta, Prieto kérte meg őt, hogy tartsa titokban a viszonyukat, mert ha bármit is kifecseg, mindketten nagy bajba keverednek. Végül a gyermek nem bírta tovább a nevelőapja zaklatásait, és február végén megszökött otthonról.

A nyomozás során kiderült az is, hogy Prieto nem csak a gyermeket, de korábban annak anyját is megfertőzte gonorrheával – írta a Bors.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek