Létrehozva: 2019.06.11.

Rendőrségi helikopterrel fogták el a 9 éves kislány megerőszakolóját

Rendõrségi helikopter pásztázta a terepet a németországi Dessau-Rosslau felett pünkösdkor. A hatóságoknak pár órán belül sikerült elfognia azt a 27 éves nigeri migránst, akit egy 9 éves kislány megerõszakolásával gyanúsítanak.

Sokkolta a Szász-Anhalt tartományban található Dessau-Rosslau nevű település lakóit, hogy a békés városban brutális szexuális erőszak áldozata lett egy kilencéves kislány. Az ügyészség közlése szerint a gyermeket a településen egykor működő orosz laktanya területén bántalmazták. A helyi rendőrség szóvivője elmondta, hogy a feltételezett elkövető egy kék színű biciklivel menekült el a helyszínről. A felkutatására a hatóságok még egy rendőrségi helikopter is bevetettek, ami végül meg is hozta a várt sikert, néhány óra elteltével ugyanis rábukkantak a körözött férfi nyomára. A rendőrségi közlemény szerint a 27 éves nigeri migráns alaposan gyanúsítható a szörnyű és kegyetlen bűncselekmény elkövetésével.

A kislány megerőszakolásáról szóló hír futótűzként kezdett terjedni az interneten, aminek hatására több mint százan vonultak utcára Dessau-Rosslauban. A kiskorú áldozatot a szülei jelenlétében kihallgatták a nyomozók, a nigeri bevándorlót pedig előzetes letartóztatásba helyezték.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt