Létrehozva: 2018.05.09.

Rémkép: 12 egész birkát grilleztek a közparkban

Nem lehetett panasz a múlt hétvégi idõjárásra Berlinben sem. A meleget kihasználva 150 bosnyák bevándorló gyûlt össze egy fõvárosi közparkban, ahol 12 egész birkát tûztek nyársra, és grilleztek meg.

24 fok, verőfényes napsütés, tökéletes időjárás a grillezéshez... – feltehetően így gondolta az a 150 bosnyák, akik egy berlini közparkban kezdtek grillezni 12 egész birkát. A berlini rendőrség Facebook-oldalán érkezett a bejelentés, ahol azt írta valaki, hogy vonuljanak ki a bunkerbergi parkhoz, ott ugyanis autóból elővett, megnyúzott birkákat sütnek ismeretlenek. A kiérkező járőröket azonban még durvább kép fogadta, mint amire a bejelentés alapján számítottak. Ott ugyanis egymás mellé feltűzve, 12 egész birkát grilleztek, az ahhoz szükséges áramot pedig autók akkumulátoraiból nyerték.

A 150 bosnyák között több gyerek is volt, akik nem egyszer veszélyesen közel futottak a forró grilleszközökhöz.

Miközben a tűzoltók eloltották a lángokat, a rendőrök megpróbálták megérteni, miként jut eszébe embereknek, hogy egy közparkban ilyen veszélyes dolgot műveljenek. A válasz sokakat meglepett, a bosnyákok ugyanis közölték, hogy az év ezen időszakában már 10 éve csinálják ugyanezt. Egy bennfentes úgy tudja, egy ortodox ünnepnapot ünnepelnek ilyenkor a bosnyákok.

Az ünnep azonban drága mulatság lehet, mivel a rendőrség közölte, a veszélyes, engedély nélküli tevékenységért akár 1,5 millió forintnak megfelelő euró is lehet a büntetés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért