Létrehozva: 2018.01.15.

Rémisztő tanulmány készült a németeknél élő muszlim diákokról

A németországi Alsó-Szászországban készített felmérés eredménye mindenkit megdöbbentett. A muszlim diákok harmada el tudná képzelni, hogy az iszlám vallásért harcoljon, sõt még az életét is kockára tenné érte. Olyan is akadt, aki szimpátiáját fejezte ki az iszlamista erõszak és a terrortámadások iránt.

A Christian Pfeiffer kriminológus által vezetett tanulmány közzétett eredménye komoly felháborodást keltett Németország-szerte. A közvélemény-kutatáshoz hasonló felmérésben több mint tízezer diákot kérdeztek meg Alsó-Szászországban arról, hogy miként vélekednek az iszlamizmusról. A tanulók közül egyébként mintegy ötszázan vallották magukat muszlimnak, közülük legtöbben török felmenőkkel rendelkeznek, de sokan vannak, akik az egykori Jugoszláviából, Libanonból, Szíriából, Irakból, Iránból és Pakisztánból érkeztek. Pfeiffer elmondta:

Bár a megkérdezett muszlimok kis csoportot alkotnak, a válaszaikból kinyert eredmény mégis komoly üzenet- és hírérték.

A saria „jobb” a német törvényeknél

A tanulmány végeredményéről szóló közleményben olyan részletek szerepelnek, amelyek komoly aggodalomra adnak okot. A muszlim diákok 29,9 százaléka úgy nyilatkozott, simán el tudná képzelni, hogy az iszlám vallásért induljon harcba, és ezért még az életét is képes lenne kockáztatni.

Szintén meghökkentő részlet, hogy a muszlim tanulók 27,4 százaléka úgy gondolja: a homoszexualitást és a házasságtörést keményen kell büntetni. Szerintük éppen ezért az iszlám törvénykezés, a saría sokkal jobb, mint a német törvények.

A megkérdezettek több mint negyede azt is állítja, hogy a muszlimoknak kötelessége a hitetlenek elleni harc, és az iszlám vallás egész világon való elterjesztése. Nyolc százalék azt is helyesli, hogy a Közel-Keleten harcoló hittestvéreik háborúk árán hozzanak létre egy Iszlám Államot. A válaszadók négy százaléka pedig még azt is elfogadhatónak tartja, hogy a muszlimok céljainak elérése érdekében terrortámadásokat hajtsanak végre.

Az alsó-szászországi kulturális minisztérium tudatta a német Welt című napilappal, hogy az eredmények kiértékelése folyamatban van.

Azt azonban elárulták, hogy mivel a megkérdezett diákok egy bizonyos aránya elfogadhatónak tartja a terrortámadásokat, így a tanulmány eredményét a lehető legkomolyabban veszik, és e szerint járnak majd el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért