Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.17.

Rémisztő hírek: bármikor kitörhet az atomháború

Fenyegetõ üzenetet küldött Észak-Korea ENSZ-nagykövetén keresztül: Kim In Ryong szerint a nukleáris válság annyira kiélezõdött, hogy a háború bármelyik pillanatban kitörhet.

A diplomata szerint Észak-Korea a világon az egyetlen ország, amely ilyen hosszan tartó, szüntelen és konkrét nukleáris fenyegetettségnek van kitéve, mint amilyennel az Egyesült Államok a 70-es évek óta célozza. Így pedig az országuk elnyerte a jogot arra, hogy felfegyverkezzen, hogy meg tudja védeni magát.

 

Kim szerint az amerikai vezetés titokban azon dolgozik, hogy elmozdítsa Észak-Korea éléről Kim Dzsongunt és vezérkarát – ezt pedig a nép nem fogja hagyni. Ezért fejlesztették ki a teljes nukleáris arzenált, az interkontinentális ballisztikus rakétáktól a hidrogén- és atombombákig. Ha az Egyesült Államok a legkisebb fenyegető lépést is megteszi Észak-Korea irányába, ők ezekkel a fegyverekkel azonnal visszavágnak.

A nagykövet azután kezdett fenyegetőzésbe, hogy újfent súlyosbodtak az országgal szembeni szankciók. Vlagyimir Putyin közölte, hogy az ENSZ-szankciókkal összhangban Oroszország is korlátozni fogja az Észak-Koreával való gazdasági, tudományos és más kapcsolatait, míg az EU újabb szankciókat jelentett be.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány