Létrehozva: 2016.06.21.

Rejtélyes módon égett halálra egy férfi a világhírű fesztiválon!

Borzalmas tragédia árnyékolja be a világ egyik legnépszerûbb könnyûzenei fesztiválját. A rendõrök is értetlenül állnak a döbbenetes haláleset elõtt!

Csak szerdán indul el igazán, de máris rémálomba illő tragédia történt Glastonbury fesztiválon! Egy húszas éveiben járó fiatal ruhája eddig tisztázatlan okokból lángra kapott, a fesztiválozó pedig halálra égett.

Esélye sem volt a túlélésre!

"Délután 5 óra körül kaptuk a riasztást, hogy egy férfi szabályosan felgyulladt bulizás közben. Helikopterrel szállítottuk a bristoli kórházba, majd később Birminghambe került. Ám olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem lehetett megmenteni"

- árulta el a helyi rendőrség szóvivője a Daily Star-nak.

Azt továbbra sem tudni, hogy a szörnyű halált halt férfi ruhája mitől gyulladt ki. A rendőrség ezért nyomozást rendelt el az ügyben.

A fesztiválon azonban ez már nem segít, minden idők egyik legtragikusabb rendezvényeként fog bevonulni a történelembe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil