Létrehozva: 2016.09.01.

Rejtélyes hullára bukkantak az iskola udvarán

Egyesek szerint ez egy elátkozott suli, az elmúlt években ugyanis többen is meghaltak a falai között...

Nyomozást indított a rendőrség annak a férfinak az ügyében, akit holtan találtak egy skóciai város iskolai udvarán. Egyelőre még tisztázatlanok az eset körülményei, a rendőrség a vizsgálat korai szakaszára hivatkozva nem árult el sokat a holttestről. Mindössze annyi információ szivárgott ki, hogy egy férfiről van szó, és az edinburghi iskola erdős területén találtak rá.

Nem ez az első eset...

Két évvel ezelőtt például egy 12 éves diáklány halt meg, akire az öltözőben omlott rá egy fal. Korábban egyébként jelezték szakértők, hogy baj van a fallal, de nem volt pénz a felújításra.

Tavaly egy másik tanuló került eszméletlen állapotba, amikor sportolás közben a focikapu rádőlt. 2011-ben pedig több mint három métert zuhant az a diáklány, aki véletlenül belépett az üres liftaknába. A lányt akkor súlyos sérülésekkel szállították kórházba. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért