Létrehozva: 2020.07.15.

Rasszizmussal vádolják a Szerecsen gyógyszertár vezetőjét

A berlini Szerencsen utca után az alsó-szászországi Szerecsen gyógyszertárak nevét is szeretnék megváltoztatni a kirekesztés ellen felszólaló baloldali aktivisták és politikusok. A lista pedig csak egyre hosszabb és egyre érthetetlenebb lesz…

Pár hete a Ripost is beszámolt róla, hogy a George Floyd halála miatt kitört amerikai zavargások és ideológiai mozgalmak kezdenek betörni Nyugat-Európába. Ennek a jelenségnek volt az első jele, amikor Berlinben közölték az ANTIFA helyi aktivistái, hogy a fővárosban elhelyezkedő Mohrenstrasse (Szerecsen utca) neve túlságosan kirekesztő az egyes kisebbségekkel szemben. A legfrissebb hírek pedig arról szólnak, hogy alsó-szászországi menekültügyi tanács kezdeményezte a német tartományban szerecsen névre keresztelt gyógyszertárak és utcák, közterek azonnali átnevezését. A tanács indoklása szerint a szerecsen szót sokan megbélyegzőnek tartják.

Már az az ötlet is felmerült, hogy a Szerecsen utcát nevezzék át George Floyd utcává
Fotó: Picture Alliance

A tiltakozók még a névcserénél is tovább mentek és azt követelik, hogy a cég logóját is változtassák meg, mivel véleményük szerint az is átlépi a rasszizmus határát.

A wolfsburgi Mohren Apotheke vezetője kikéri magának a rasszizmussal kapcsolatos vádakat. Petra Grünwald úgy fogalmazott, hogy a középkorban Afrika irányából érkeztek az első „gyógyszerészek” Európába. A logó tehát nem kirekesztés céljából, hanem az elismerés jeleként szerepel a gyógyszertár címerében.

Veszélybe kerültek a Szerecsen nevű gyógyszertárak is. A tulajdonos azonban visszautasítja a rasszizmus vádját.
Fotó: Picture Alliance

Moses Pölking profi baseball játékos pedig annak kapcsán indított petíciót, hogy a berlini Onkel Tom Strasset (Tamás bátya utca) és az Onkel Toms Hütte (Tamás bátya kunyhója) nevű metrómegállót is kereszteljék át. A sportoló azt írta, hogy minden nap, amikor erre jár, akkor nagyon megviseli, hogy eszébe jut az elődjei szenvedése. Az Onkel Toms Hütte (angolul Uncle Tom’s Cabin) egy 1851-ben megjelent regény, amiben rabszolgasorsra jutott emberek történetét mesélik el. A tragikus sorsú címszereplőt hívják benne Tamás bácsinak.

A petíció elsődleges célja az volt, hogy ezer aláírást gyűjtsenek össze, ez azonban már 24 óra alatt sikerült, így feltehetően az ügy még ennél is nagyobb viharokat fog kavarni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat