Létrehozva: 2020.04.24.

Puskával lőttek a karanténból kiszökő migránsokra

Orvosi ellátásban kellett részesíteni azt a két könnyebb sérüléseket szenvedett migránst, akikre egy ismeretlen lőtt rá a görögországi Leszboszon. A támadás oka valószínűleg az lehetett, hogy a bevándorlók megszegték a sziget befogadó központjának kijárási tilalmát.

A koronavírus okozta világjárvány miatt az összes görögországi migránstáborban kijárási tilalmat rendeltek el. Nincs ez másképp a Moria nevű, legnagyobb befogadó központban sem, ahol eddig még nem találtak COVID-19-cel fertőzött beteget, szemben másik három görög menekültszállóval. Azokban összesen 150 embernek lett pozitív a koronavírus-tesztje.

Feltehetően a karantén szabályait szegte meg az a fiatal iráni és afgán migráns, akik a leszboszi tábort elhagyva mentek sétálni, és pár kilométerre a központtól rájuk lőttek egy vadászpuskával.

Görög rendőrök a leszboszi tábor környékén
Fotó: Alexandros Michailidis / AP Photo

A könnyebb sérüléseket szenvedett bevándorlók előbb a tábor orvosi részlegén jelentkeztek, ahonnan a közeli kórházba szállították át őket.

A leszbosziak korábban demonstrációt is tartottak, és így próbálták a migránsok tudtára adni, hogy nem szívesen látott vendégek. Volt olyan eset is, hogy nem engedték a bevándorlókat kiszállni a csónakjaikból, és felszólították őket, hogy menjenek vissza oda, ahonnan jöttek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek