Létrehozva: 2016.11.28.

Prosti és szervdonor lesz a Dzsungel-gyerekekből

A calais-i sátortábor felszámolása óta minden harmadik migránsgyereknek nyoma veszett.

A fiatalkorú migránsokat figyelő Refugee Youth Service számításai szerint a Dzsungel-gyerekek 56 százaléka Franciaország különböző befogadó központjaiban kapott otthont, 8 százalékuk családegyesítés céljából az Egyesült Királyságba utazott, 2 százalékuk pedig az utcát választotta. A többiekről azonban semmilyen információja nincs a szervezetnek, mivel a gyerekek nyomtalanul eltűntek.

 

A Dzsungelt október közepén kezdték el kiüríteni – ekkor közel 9000 migráns élt itt abban a reményben, hogy előbb-utóbb átjut a Csatornán. A táborból közel 1700 fiatalkorút szállítottak el a hatóságok buszokkal.

A szervezet szerint azonban a gyerekeknek a központokban sem javult sokat a helyzetük, mivel nem áll rendelkezésükre a koruknak és a nyelvtudásuknak megfelelő segítő szolgáltatás. Emiatt egyre reménytelenebbé válnak, és végül sokan megpróbálják a saját kezükbe venni a sorsukat. Ekkor tűnnek el.

Mivel ezek a magányos, nyelvet nem beszélő gyerekek a világ egyik legsebezhetőbb rétegét alkotják, nagyon könnyen kerülnek bűnözők kezére: emberkereskedők prostituáltat faragnak belőlük, szervkereskedők gyilkolják meg őket, vagy esetleg ők maguktól, a körülmények hatására válnak tolvajokká.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A megbüntetett Alonso csapata óvást nyújtott be, kizárhatják a Ferrarit

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl