Létrehozva: 2017.07.28.

Polgárháború a magyar baloldalon

A szétesés határán áll a Magyar Szocialista Párt (MSZP), de Botka László miniszterelnök-jelölt mégis igyekszik fenntartani az egységes szervezet látszatát. Ezt a célt szolgálhatta az a 168 órában megjelent interjúja is, amelyben a pártja és a demokratikus oldal kollaboránsait, "jószándékú balekjeit" támadja és bírálja.

Neveket még nem említett a „balekok” sorában, de Botka László simán leárulózta Molnár Zsolt szocialista elnökségi tagot, aki javaslataival szembe megy a szocialisták kongresszusán elfogadott irányvonallal. Molnár korábban ugyanis azt írta, hogy az LMP-t hagyni kellene önállóan indulni a választásokon, az MSZP pedig nem vitathatja el, hogy Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének a parlamentben a helye. Szerinte Gyurcsányék és széles összefogás nélkül az MSZP képtelen leváltani a kormányt.

Az MSZP elnökségében sokan pánikreakciónak, bűnbakkeresésnek tartják Botka kollaboránsokat, árulókat emlegető nyilatkozatát, mivel az utóbbi hónapok közvélemény-kutatási adatai szerint a kormányfőjelölt, illetve a szocialista párt támogatottsága is esett – értesült a Magyar Idők.

Eszem ágában sincs beleszólni az MSZP-n belüli vitákba. Egy dologban azonban biztos vagyok: elég a háborúskodásból. Orbánéból, Botkáéból, a Momentum mindent kidobni akaró fiatalos radikalizmusából. Kérem, kérem, több nyugalom és az igazunkban való hitből származó magabiztosság

 – reagált Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. Botka árulózásáról Molnár Gyula, az MSZP elnöke a Népszavának úgy fogalmazott:

A választási időszakban nincs helye a belső viták nyilvánosság előtti megvívásának.

Botka kampánystábjának vezetője, Kerényi György az RTL Klubnak viszont megerősítette, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje árulónak tartja Molnár Zsoltot, és ennek megfelelően kíván majd fellépni.

Molnár végül arról beszélt a csatornának, hogy pártszavazást kellene tartani az MSZP szövetségi politikájáról, majd a hvg.hu-nak már azt is elmondta: sajnálja, hogy Botka tovább folytatja a baloldali polgárháborút az MSZP-n belül és a baloldali pártok között.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren