Létrehozva: 2017.04.05.

Pénzt talált a földön, elítélték lopásért

Megdöbbenten áll a történtek elõtt a 23 éves Nicole Bailey: lopással vádolják.

Az angliai Stoke-on Trentben élő nő soha nem szegte meg a törvényt. Először tagadta a vádakat, majd a biztonsági felvételek láttán megtört és mindent bevallott.

A felvételen tisztán látszik, amint egy élelmiszerbolt padlóján talál egy 20 fontost (kb. 7000 forint), amit kis gondolkodás után elrak. Nem sokkal később egy vásárló jelezte az eladónak, hogy elhagyott a bolt területén egy húszast. Kérésére megnézték az üzlet kamerája által rögzített felvételt, amiből kiderült, hová tűnt a pénze. A férfi feljelentette a nőt.

Nicole Bailey akkor vallotta be tettét, amikor már a felvételek is bizonyították azt. Pénzbüntetésre ítélték: 175 fontot (kb 63 ezer forint) kell kifizetnie. A nő nem úszta meg ennyivel: hivatalosan is elítélt bűnözővé nyilvánították.

A rendőrök arra figyelmeztettek, hogy rögtön nem tarthatnak meg bármit az emberek. Nem csak külföldön van így.

Magyarországon sem rakhatjuk el rögtön a talált tárgyakat

A magyar büntetőjog kimondja, hogy aki a talált idegen dolgot eltulajdonítja, vagy nyolc napon belül a hatóságnak vagy annak, aki elvesztette, nem adja át, egy évig terjedő szabadságvesztésre büntethető. Ugyanez érvényes a véletlenszerű, tévedésből történt eltulajdonításra is.

Más szabály vonatkozik arra, ha egy személy a közönség számára nyitva álló épületben vagy helyiségben, közforgalmú közlekedési és szállítási eszközén talál tárgyat. Azt köteles az üzemeltető alkalmazottjának késedelem nélkül átadni - tájékoztatta az ORFK Kommunikációs Szolgálat a %Ripost%-ot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?